Eugene Pauly elkapott egy amúgy ártalmatlan vírusfertőzést, amely átjutott az agyi területekre és óriási károkat okozott. Az orvosok biztosak voltak benne, hogy visszafordíthatatlan agyi károsodást szenvedett, ám Eugene szinte teljesen felépült. Látszólag semmi baja nem volt, tudta, hogy kicsoda, hogy honnan jött, azonban attól a naptól kezdve nem tudott megjegyezni semmit. Sem azt, hogy kivel beszélt pár perccel korábban, hogy mikor evett utoljára, vagy hogy milyen TV műsort nézett egész nap.
Teljes cikk: Doransky
Figyelem a világot
Szubjektív cikkgyűjtő
2012. május 25., péntek
2011. október 20., csütörtök
Megcsinálják Asimov pszichohistóriáját a valóságban is
Társadalmi események előrejelzésére használná a közösségi médiát az amerikai hírszerzés. A fogyasztói magatartás és a járványok jóslására már most is alkalmaznak ilyen adatokon alapuló modelleket a kutatók.
Közlekedési kamerák, televízió és a közösségi média (például Twitter) felhasználásával indítanak hírszerzési kutatási programot az Egyesült Államokban. A hároméves program célja, hogy digitális adatok felhasználásával jelentős társadalmi és politikai eseményeket jósoljanak meg, például zavargásokat, politikai felfordulásokat és háborúkat.
Teljes cikk: Origo

Címkék:
Big_Brother,
internet,
mesterséges_intelligencia,
társadalom
2011. június 21., kedd
Humán dinamika - A jövőnk kiszámítható
Használjuk a bankkártyánkat, mobilhívást kezdeményezünk, keresünk az interneten vagy egy közösségi oldalon osztunk meg információkat - nap mint nap digitális lábnyomok sokaságát hagyjuk magunk után. Egy új tudományág révén ezek az adatok már nemcsak tájékoztatást adhatnak szokásainkról, de előrejelezhetővé teszik viselkedésünket is.
Régi, közkeletű igazság, hogy az adat kincset ér. Megfelelő adatok birtokában tudunk csak döntéseket hozni, legyen szó egy termék megvásárlásáról, egy orvosi diagnózis felállításáról vagy valamilyen gazdasági lépésről. A tetemes, megfelelően szűrt adatbázisok felhasználásával összefüggések, trendek létezésére derülhet fény, és a statisztikák persze az előrejelzést is lehetővé teszik. Jól példázza ezt a meteorológia tudománya, amely - a nagy adatmennyiségnek, az egyre pontosabb méréseknek és a számítási kapacitás növekedésének köszönhetően - ma már 95%-os pontossággal képes előrejelezni a várható időjárást, legalábbis rövid távon. A várható időjárás ismerete pedig - sok egyéb mellett - gazdasági előnyökkel is jár. Az elmúlt tíz évben azonban - a komplex hálózatok kutatási eredményei révén - az is világossá vált, hogy az emberi viselkedés bejósolhatósága ugyancsak számtalan haszonnal kecsegtet. Cikkünkben megpróbáljuk összefoglalni, milyen következményekkel járhat, ha az általunk szerteszét hagyott digitális lábnyomok révén kiismerhetővé és egyben kiszámíthatóvá válunk.
Teljes cikk: ComputerWold
2011. április 30., szombat
Szeretem, bár nem tudom miért
A reklámok hatásmechanizmusának alapvető vonása, hogy nem csak a tudatos énünkkel dolgoznak. Bár manapság divatos arra hivatkozni, hogy a márkázás ideje lejárt, az emberek már túl rutinosak, hogy „bedőljenek a reklámoknak”, a legújabb kutatások ismét megmutatják, mi történik a felszín alatt.
A reklámpszichológusokat mindig is foglalkoztatta, hogy mennyire mélyen tudnak behatolni az emberek tudatába. Egy nemrég publikált kutatás szerint a reklámüzenetek annyira erősek lehetnek, hogy az agyunk egyszerűen kidobja azokat az információkat, amelyek ellentmondanak a márkázás során belénk itatott üzeneteknek.
Teljes cikk: Tudatos vásárló

2011. április 10., vasárnap
A nyelvre szakosodik a vak emberek látókérge
Először sikerült kimutatni, hogy a vakon született emberek agyában a látásért felelős agyterület más feladat után néz, és "benevez" a nyelvi ingerek feldolgozásáért való versenybe. Ez újabb látványos bizonyíték arra, hogy az agy nem egy "lapra szerelt bútor", hanem a körülmények hatására jelentősen eltérhet genetikai programjától.
Teljes cikk: Origo.hu
Teljes cikk: Origo.hu
2011. április 8., péntek
A földrengésfényekről
A veszélyes és nagy katasztrófákat okozó földmozgásokat gyakran kísérik titokzatos, látványos fényjelenségek.
Egyes nagyobb rengéseket követően beszámolók sokaságai látnak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az esemény előtt furcsa, ám gyönyörű fényjelenségek tűntek fel a földmozgások környezetében (mind az epicentrum közvetlen közelében, de akár több 10 km-rel távolabb is). Mindezidág még a tudósok sem találtak magyarázatot arra, hogy mi okozhatja ezeket a fénytüneményeket, de nagyon valószínű, hogy a kristályos kőzetek súrlódásakor fellépő elektromos kisüléseket láthatják a szemtanúk(a függőleges elmozdulás esetén gyakrabban, mint az egymáson vízszintesen csúszó lemezek kapcsán).Teljes cikk: Időkép.hu
2011. április 6., szerda
Nanotechnológiával ölnek baktériumot
Olyan nanorészecskéket állítottak elő az IBM kutatói, melyek laborkísérletekben sikeresen vették fel a harcot az antibiotikumoknak ellenálló baktériumokkal.
James Hedrick kutatásvezető ismertetése szerint az emberi hajszálnál ötvenezerszer kisebb átmérőjű nanorészecske elektromos töltése miatt a baktériumok ellentétes előjelűen töltött membránjának felületéhez kötődik, majd lyukat üt rajta, melyen keresztül kiüríti a kórokozót. Mivel a fertőzött sejtek elpusztulnak, a kutatók reményei szerint a baktériumok így képtelenné válnak arra, hogy rezisztenciát alakítsanak ki a bevitt gyógyszerrel szemben.
Teljes cikk: Index.hu

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)